Billie Joe Armstrong és bandája nemcsak, hogy visszatért, de egyenesen visszarobbant a köztudatba. Bár a Green Day legújabb lemeze csak október 7-én kerül a boltok polcaira, a trió hétfő este már megtáncoltatta közönségét.
A legújabb közös gyermek a Revolution Radio névre hallgat majd, melynek első két dalához már készülőben vannak a koncertvideók is. A klipben azonban nem csak új szerzeményeket hallhatunk. Felcsendülnek olyan klasszikusok is, mint az American Idiot, vagy a Basket Case. Az ohiói remek tesztközönségnek bizonyult, ugyanis az 1700 férőhelyes aréna egy emberként tombolt a nagy visszatérőkkel.
Csak hogy minél színesebb legyen az este, a fiúk előkaptak néhány Beatles és Rolling Stones feldolgozást is a talonból, biztos, ami biztos. Így, a hétfői nyitókoncerttel kezdetét vette egy újabb őrült turné, aminek mi, Európaiak is örülhetünk. Bár egyelőre Magyarország még nem szerepel a listán, mi reménykedünk, hogy a fiúk legalább egy fesztiválunkat útba ejtik a 2017-es évben.
Forrás: PetőfiLive
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!