Bevallom őszintén, valahogy mindig is magaménak éreztem Jurij Gagarin történetét. Lehet, ehhez az is hozzátartozik, hogy gyerekként a Gagarin úti oviba jártam, ezzel aztán egyszer s mindenkorra belém égett az első űrben járt ember neve és története.
2013-ban mutatták be Oroszországban az első kozmonauta történetét, amit most 3 évvel később mi is megkaptunk. Orosz filmet, oroszul szólni a szombathelyi Savaria mozi falai között? Valószínű több évtizede nem volt ilyen. De, ami a lényeg, hogy nem csak én egyedül voltam kíváncsi arra, hogy az oroszok miként tudnak bemutatni egy olyan sikertörténetet, ami komoly győzelmet mesél el a hidegháború idején. Rengetegszer láttunk már hasonlót az amerikaiaktól. Nagy ívű hőseposzok, amik komolyan heroizálják azokat a történelmi alakokat, akik dicsőséget vittek az országnak. Azt azonban sehogyan sem lehet elvenni ruszki barátainktól, hogy az első műhold Föld körüli pályára állítása és az első ember űrbe küldése is az ő dicsőségük.
Szóval 1961-ben járunk. Egy vastag kabátos és kalapos férfi egy katonai támaszpontra igyekszik, hogy ellenőrizze, minden rendben van e. Egy sűrű elvtársazás után megnézi a kaszárnyában alvó két katonát, akik látszatra alszanak, ám mihelyst becsukódik az ajtó, mind a ketten arról kezdenek el beszélni, mennyire izgulnak.
Természetesen Gagarin és bajtársa German azok, akiket a kilövés előtti éjszaka látunk. A film egyébként elég komoly narratívával dolgozik. Ügyesen használva a flashbackekkel teletűzdelt történetmesélést, ahol sokszor még a flashbackbe is flashback szorul, hogy minél többet megtudjunk Gagarin gyerekkoráról, a pilótává éréséről és, hogy milyen apró trükk kellett ahhoz, hogy megszerezze a repülőengedélyt. A filmesek ügyesen használják azokat az apró építőköveket, amikből aztán a hős szobrának talapzata elkészül.
Nagyon figyeltem és utána is rengeteget gondolkodtam rajta, hogy a filmben használt idealizált emberképekkel, a ’60-as évek szovjet emberábrázolását szeretnék belecsempészni a filmbe a készítők, vagy Oroszországban még mindig úgy akarják bemutatni a élő, lélegző, húsvér embereket, mint akik folyton csak mosolyognak és boldogok. Még a konfliktusokat is szinte sugározva oldják meg egymás között és amikor Gagarin űrutazása nyilvánosságra kerül, az egész Szovjetunió mindent hátradobva, mosolyogva indul meg valahova. Az percekig nem derül ki, hogy hova a bánatba masíroznak, de aztán kiderül, hogy a Vörös térre. De, hogy ott, azt leszámítva, hogy a gyári munkások, meg az egyetemisták azon csipkelődnek, hogy ki lesz a következő űrhajós, mi a fenét csinálnak, nem derült ki.
A film ezeket a propaganda betéteket leszámítva azért élvezhető és érdekes. Persze a kérdés adott, hogy akkor most tényleg olyan sima volt e minden Gagarin űrutazása körül, mint ahogy a film bemutatja. Nagy valószínűséggel sosem derül ki. Mert ugyan pár apró izgulnivaló azért akad, de mindez komolyabb ellenállás nélkül megoldódik.
Ha mindezt úgy vesszük, hogy a Gagarin, nem csak játékfilm akart lenni, hanem egy kor lenyomata is, akkor mindenképpen zseniális húzás. Ha pedig úgy, hogy 2013-ra Oroszország még mindig egy idealizált ember képét akarja mutatni, akkor némiképp kínos. De ha azt is hozzávesszük, hogy az USA évtizedek óta tolja az amerikai álom marketinget, akkor nem is annyira vészes a dolog. Mindenesetre a Gagarin egy érdekes film, az emberiség egy fontos momentumáról. Csakis eredeti orosz nyelven!
Értékelés: 8/10.
Akinek ajánlom: Minden kisfiúnak, aki valaha űrhajós akart lenni és minden felnőttnek, aki egy picit is érdeklődik a történelem iránt.
Akinek nem ajánlom: Amerikai űrhajósoknak, nekik nagyon fog fájni a vereség emléke.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
