A marihuána orvosi felhasználásáról, illetve az ezt körülvevő vitáról az utóbbi időben rengeteget hallhattunk. Van, ahol elismerik jótékony tulajdonságait és engedélyezik használatát, van, ahol tiltják és van, ahol annyira gyerekcipőben jár a dolog, hogy még az alternatív gyógymódot használó orvosok is fenntartással kezelik a kannabisz-ügyet.
Persze a törvény nem hat meg mindenkit, többek között azt a két kaliforniai apácát sem, akik egy garázsban termesztik a füvet.
Bár Kaliforniában legalizálták a szert, az állam meghagyta városainak a döntés jogát és sajnálatos módon Mercedben, ahol Kate és Darcy nővér tüsténkednek, tilos a termesztés. Így történt hát, hogy a két, Instagramon szelfiző, marihuánát nevelgető apáca a figyelem középpontjába került.
A történethez hozzátartozik, hogy Kate és Darcy nem elszállni, sokkal inkább segíteni szeretne – a kannabiszból ugyanis olaj, krém és tinktúra készül. Kate nővér büszkén kiáll mozgalmuk, a New Age mellett és őszintén hiszi, hogy a kannabisz használatának tiltásával nagy hibát követett el a város. Tudják, hogy amit tesznek nem legális, de erősebb bennük a tenni akarás, hogy segítsenek azoknak, akiknek talán ez az utolsó esélyük a gyógyulásra.
Azt ugyan nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a garázsültetvénynek és lesz-e bármilyen következménye annak, hogy a nővérek ellenszegülnek, de egy biztos: a bátor, jó ügyet szolgáló, kannabiszfesztiválon szelfiző apácák tőlünk 10 pontot kapnak.
Via DailyMailTartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!