Életünk első húsz éve jó esetben a tanulásról szól. Iskolából iskolába sodródunk, és mindig akad egy vizsga, amely közelebb visz a célhoz – ahhoz a vékonyka, kemény táblás oklevélhez, amiért a küzdelem folyik. Amiről azt gondoljuk, egyszer s mindenkorra megváltoztat majd mindent. A dolog azonban ennél bonyolultabb. Ugyanis az, hogy diplomát tartunk a kezünkben, messze nem egyenlő a biztos jövővel.
Egy papír nem tesz más emberré, gondolják sokan. Talán igazuk is van. Joel Stein, a Time újságírója szerint azonban egy generáció, nevezzük most ipszilon generációnak, képes megváltoztatni a világot. „Én, én, én nemzedéknek” hívja napjaink talpraesett, szemtelenül őszinte és kellően tolakodó fiataljait, akiknek hatalmas felelősség nyugszik a vállán.
Betöltve a tizennyolcat, a törvény csinál belőlünk nagykorút. Harmincévesen már a környezetünk, a társadalom és saját elvárásaink tesznek felnőtté. Ha nem teljesítünk, jön a pánik. Sokak szerint a mai fiataloknak könnyű a helyzetük, hisz rengeteg szak közül választhatnak, sőt, életük során akár többször is hivatást (és nemcsak munkát) válthatnak. Akkor sincs baj, ha csúsznak egy-két évet az egyetemen. Az első diploma után továbbtanulni szinte kötelező, hisz a nehezen kiizzadt oklevél sokszor kevés a boldogsághoz. Mi mást tehetnénk hát, nekiveselkedünk újra. Azon generáció tagjai vagyunk, akik talán először szembesültek ilyen nyersen az ősidők óta tudott ténnyel: semmi nem állandó. Lehetetlen olyan foglalkozást választani, ami egy életre szól. Tanulhatunk éveken át, ám a jövőbeli szakmák jó része még nem is létezik. És akkor – mint hab a tortán –, még nyakunkba szakad Stein elmélete is: rajtunk áll vagy bukik a jövő dicsősége.
De pánikra semmi ok, hisz a Stein által festett kép meglehetősen pozitív. Bár szerinte lusták vagyunk, legalább a vállalkozó szellem megvan bennünk. Jobban vágyunk a hírnévre, mint a pénzre. Türelmetlenebbek vagyunk, mint amennyire karrieristák. Illetve hiperaktívak, kreatívak, kritikusak és optimisták mindenek felett. De valóban ilyen egyszerű képlet lenne az “én, én, én nemzedék”?
Mindeközben mi csak ülünk némán az ünnepi fények kereszttüzében, s nem is igazán értjük, mitől vagy mihez képest volnánk ipszilonok. De azért reménykedünk, hogy mindez belénk van kódolva, s a kellő pillanatban majd tényleg előtör az erő, hogy Stein szavaival élve, a magunk módján irányítsuk a világot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
