Hát újra X-szárnyúak lepik el a mozivásznakat, megint velünk van az erő és ismét minden haver azzal szarja tele a facebookot, hogy megvan a jegye, vagy éppen bent ül a vetítőteremeben. Szóval leginkább Star Wars ez a hét a moziban, de van azért itt más is. Ez a heti mozibemutatók listája.
Derült égből apu
És most direkt nem a Star Wars-szal kezdem, mert az mekkora már, hogy van olyan film, amit mert a Star Wars bemutatóhetében moziba küldeni a forgalmazója. Ráadásul nem is tűnik rossznak. Egy playboy életét egyszer csak teljesen felkavarja, hogy feltűnik egy csaj, akivel volt egy futó kalandja, majd közli, hogy az ott a kezében egyébként a lányuk és ő akkor most lelép. Nekem kicsit olyan Apafejesnek tűnik, persze kevesebb Adam Sandler idiotizmussal és sokkal több Omar Sy-al, sok humorral meg egy kis drámával.
Na jöjjön a Star Wars.
Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet
Mivel a Star Wars világot úgyis ismeri mindenki, sokat nem fogok írni hozzá. Ellopják a Halálcsillag terveit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!