Csodálatos napra virradtunk drága filmbuzi barátaim, hiszen itt az első idei filmes premier nap. Akkor lássuk, hogy mit is hozott nekünk az utó Jézuska.
A Nagy Fal
Kína eddig is benne volt a nemzetközi filmiparban, és lassacskán nem csak mint fogyasztó, hanem befektető is. Az utóbbi években akkora nyomást tudott kifejteni Hollywoodra, hogy sokszor az ázsiai piac határozta meg egy-egy nagyobb bluckbusternél, hogy mennyire legyen véres vagy trágár. A képlet persze egyszerű, hiszen a kínai jegyvásárlók már nem egyszer repítettek a magasba egy olyan filmet ami csúnyán elhasalt az amerikai és az európai kasszáknál. Hát most itt a nagy áttörés, egy szuper-bluckbuster képében, amiben amerikai húzónevekkel adnak el egy jórészt kínai befektetéssel és háttérszemélyzettel készült filmet. A Nagy Fal sztorija egyébként nem túl bonyolult. A trailerből kb. minden kiderül.
A pótolhatatlan Werner doktor
Az Életrevalók óta én nagyon bírom François Cluzet. Bár tény, hogy annyira nagyot azóta nem tudott durrantani a francia színész, de odafigyelni, na azt érdemes rá. Itt van a legújabb filmje, amiben egy vidéki orvost alakít, aki maga is megbetegszik és a teljes gyógyuláshoz fel kell hagynia, egy hosszabb ideig, a hivatással. Helyére pedig egy doktornőt küldenek. Az eleinte fagyos légkör szép lassan kezd felolvadni. Hogy mi lesz a vége? Sejtelmem sincs. A film műfaja: "romantikus film", úgyhogy azért tippelni tudok.
Kincs, ami nincs
Ahogy az már tavaly elkezdődött, a Cinenuovo folytatja azt a sorozatot, amiben a legnépszerűbb Bud Spencer & Terence Hill filmeket küldi ismét a magyar mozikba. Most jön a Kincs, ami nincs. Anulu, Banzááj!, Puffin lekvár és Pakító. Ott lesz mindenki!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!