Ezt kapjuk, ha macskákat képzelünk el történelmi személyekként

Az ötlet furcsa, de parádés a végeredmény.

Akinek van macskája, az talán már maga is tapasztalta, hogy a kis jószágok hajlamosak magukra valamiféle istenségként gondolni és teljesen természetes nekik, hogy szolgaként nyüzsgik körbe őket az emberek. Gyakran hasonlítgatják össze őket e tekintetben a kutyákkal, akiket általában a feltétlen és odaadó szeretettel, hűséggel, és a hála egyértelmű kifejezésével szoktak jellemezni.

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

A cicás gazdik sokszor panaszkodnak arra, hogy őfelsége megéhezik, bújik és dorombol, majd ahogy megkapta az étel adagot eltűnik a következő etetésig, hacsak nem esik meg a szíve földi halandó gazdáján és engedi meg, hogy pár percig szeretgethesse. Na persze csak akkor, ha a gazdi erre vonatkozóan megfelelő szakértelemmel rendelkezik.

Ezek alapján azért elég egyértelmű, hogy szeretnek a figyelem középpontjában lenni, szeretik ha felsőbbrendűként kezelik őket és megfelelő alázattal fordulnak hozzájuk. Ezen tulajdonságuk pedig igencsak közel hozza őket a sztárokhoz, vagy az elmúlt korok uralkodóihoz, és előkelőségeihez.

Steve Jobs

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

Ezt a párhuzamot látta meg bennük egy amerikai művész is, aki mind festővásznat, mind pedig különböző grafikus programokat használva történelmi személyek bőrébe bújtatta kedvenc állatait. Alkotásai pedig már régóta különböző menhelyek és állatmentő szolgálatok logóin, vagy plakátjain szerepelnek.

Shakespeare

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

Kleopátra

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

Buddha

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

Mária Antónia

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

I. Erzsébet

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

Theodore Roosevelt

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

Cleves-i Anna

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

Elvis Presley

Macskák történelmi köntösben
www.boredpanda.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!