Az elmúlt pár évben hihetetlen népszerűségre tettek szert a drónok. Nem is csoda, hiszen nem sokkal ezelőtt szinte még elképzelhetetlen volt, hogy az egyébként csak harcászati célokra használt, szinte beszerezhetetlen eszközök teljesen átlagossá válhatnak a mindennapi életben. Azt pedig végképp nem gondoltuk volna, hogy mára már majdnem bármelyik nagyobb áruházban megtalálható lesz.
Természetesen drón és drón között is óriási lehet a különbség. A pár ezer forintos, de ettől függetlenül egész szépen reptethető változattól a profi kamerákkal felszerelt többmilliós szuperdrónig bármilyen felszereltségűt választhatunk.
A bennük rejlő lehetőségek sokaságát mutatja az is, hogy az otthoni szórakozás mellett egész kreatív módokon is használják már őket. Erre példa, hogy december közepén az Amazon áruház végrehajtotta az első drónnal történő szállítást.
Egy másik hasznos és népszerű felhasználása a pilóta nélküli légi járműveknek a videofelvételek készítése és a fotózás. Rengeteg film és videoklip elkészítése során használták már ki a drón nyújtotta lehetőségeket, ami pedig a fotózást illeti, mára már egész közösségek alakultak a drón fotók egymással való megosztására sőt, már több egészen magas összdíjazású versenyt is tartottak.
Az alábbi képeket több mint 27 ezer közül választották a legjobbaknak a SkyPixel 2016-os pályázatán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!