Előzménysorozatot kap a Witcher

Berendelt a Netflix egy hatrészes minisorozatot.

Hatalmasat aratott tavaly a Netflix a lengyel Andrzej Sapkowski világsikerű regényének és az ebből készült videojátéknak, a The Witchernek (magyarul Vaják) adaptációjával. Az első évad sikere után pedig kétség sem fért hozzá, hogy jön a folytatás.

A forgatásnak még februárban álltak neki, de aztán jött a koronavírus és márciusban félbe kellett hagyniuk. Egyelőre pedig semmi hír arról, hogy mikor folytathatják a munkát, arról meg aztán pláne, hogy mikor is fészkelhetjük be magunkat újra a Netflix elé, hogy ledaráljuk az új évadot.

Netflix

A sok bizonytalanság után viszont most végre egy jó hírrel jelentkeztek a készítők: a Netflix zöld utat adott az előzménysorozatnak. A hatrészes minisorozat a The Witcher: Blood Origin címet kapta és 1200 évvel a Vaják története előtt játszódik majd a tündék világában, így bemutatva a legelső Vajákot és az ő elfelejtett történetét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!