Ugyan már nagyon régóta rendeznek versenyeket különböző videojátékokból, mégis az utóbbi pár évben hatalmasat fejlődtek az e-sportok. Az egyre csak bővülő és egyre profibb infrastruktúrával rendelkező és működő szervezetek minden évben próbálják felülmúlni a az előző évi teljesítményüket. Legyen szó Dota 2-ről, League of Legendsről, vagy akár Call of Duty-ról, a versenyek egyre színvonalasabbak, egyre több embert sikerül bevonniuk és egyre inkább megvetik a lábukat az
igazi
sportok talaján.A legnagyobb játékok az elmúlt egy évben is nagy lépéseket tettek a sportként való elismertetésük irányába. Növekvő jelentőségüket mutatja az is, hogy az e-sportoknak külön rovatuk van az ESPN oldalán, és az utóbbi időben egyre több világsztár sportoló szólalt fel az elektronikus sportok mellett. A legtöbbek szerint a játékosok és a csapatok szerződéses viszonyait kellene átláthatóbbá és biztonságosabbá tenni. Ez a probléma inkább a kisebb, gyengébben teljesítő csapatoknál jelentkezik, itt ugyanis rengeteg visszaélés történt a múltban.
A másik dolog, a folyamatosan bővülő versenyek hiánya volt. Itt a legszembetűnőbb a fejlődés, ugyanis pár év alatt a néha-néha megrendezett szinte elhanyagolható összdíjazású versenyek egész évben folyó regionális bajnokságokká, és hatalmas nézettségű világkupákká váltak.
Magyar idő szerint ma hajnalban kezdődött el a League of Legends 2016-os világbajnoksága. A tavaly Európában tartott eseményt idén az Egyesült Államokban szeptember 29-től október 29. között rendezik. A világ 16 legjobb csapata mérheti össze erejét először a csoportmérkőzések során, majd a legjobb nyolc közé jutva az egyenes kieséses szakaszban. A verseny összdíjazása - ugyan eltörpül a Dota 2 idei 20 millió dolláros alapja mellett - több, mint 2 millió dollár, amelyből 1 milliót vihet majd haza a győztes csapat. Érdemes még kiemelni, hogy a bajnokságot rendező Riot Games olyan ikonikus helyeket tudott lefoglalni az eseménynek, mint a New York-i Madison Square Garden és a több NBA döntőnek is helyet adó Los Angeles-i Staples Center.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!