Egy szó miatt ment Japánba Mező Misi és Lotfi Begi

És ha már ott voltak klipet is forgattak.

A rádiók egy ideje már játsszák, nem is kis sikerrel, Lotfi Begi és Mező Misi közös dalát az Egy szó miatt-ot. A dalhoz a fiúk most egy nem mindennapi klipet is kiadtak, amelynek forgatásához messze utaztak el. A helyszínt ugyanis a felkelő nap országa, Japán szolgáltatta. A dal szövegét egyébként az egykori Heaven Street Seven frontember, Szűcs Krisztián írta. Állítólag a Mező Misi - Lotfi Begi duó annyira jól működik, hogy már további dalokat is összeraktak. Nagyon várjuk a megjelenéseket, addig pedig, itt a vadiúj klip.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!