Ezért ne szórakozz Chewbaccával

Könnyen egy karod bánhatja. Napvilágra került az Ébredő erő egyik törölt jelenete.

Bár a Csillagok háborúja csillogása egy kicsit mintha megkopni látszana. Legalábbis én úgy érzem, hogy a régi trilógia fénye már egyre távolabbról ragyogja be az új részeit, azért még mindig az egyik legmarkánsabb jelenség a popkultúrában.

Tudja ezt jól a Disney is, így mindig tesz róla, hogy legyen miről beszélni, és a hype ne bukjon alább. A Zsivány egyes körüli hisztéria kezd apadni, a nyolcadik rész decemberi bemutatója pedig még messze van, így annak a promóanyagaira bőven várhatunk. Így hát nem véletlen, hogy éppen most került ki a netre egy törölt jelenet az Ébredő erőből. Ez itt:

Aki esetleg nem látta volna a filmet, a történés röviden annyi, hogy a főszereplő Rey-t, számonkéri az ócskás, akitől egy pár jelenettel korábban ellopták a Millenium Falcont. Chewbacca pedig közbelép, hogy megvédje a lányt. A szóváltást aztán az ócskás karja bánja, ami ugye egy Star Wars filmben nem is annyira szokatlan.

A Diseny egyébként utólag túl keménynek és egy cseppet sem családbarátnak ítélte meg a jelenetet, így nem került bele az Ébredő erő végső változatába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!