Dögös gyilkológép a Kill Bill 3-ban?

A kérdés már többször felmerült és úgy látszik se Tarantino, se az eredeti színészek (mármint, akik túlélték) nem zárkóznak el az ötlet elől. De hogyan is nézne ki a film maga?

Veszélyes dolog a második és harmadik rész, gondoljunk csak a Mátrix 3-ra, de a Kill Bill esetében a második is kiválóan sikerült. Ennek oka valószínűleg az, hogy a két filmet egymás után, szünet nélkül forgatták le. Ehhez képest, ha lesz harmadik rész, annak elég nagy kihagyással állnak neki.

Nyugat.hu

Ez azért van, mert a két film így is tökéletes egészet alkot, illetve azért, mert a harmadik részhez (legalábbis az eredeti koncepció szerint) meg kellett várni, hogy Nikkia (Ambrosia Kelley) felnőjön. Miután az anyját megölték, ő kezdené el üldözni Uma Thurmant, legalábbis a még nem létező harmadik részben. A kislány amúgy már 20 éves, és ha tényleg ő szerepelne a filmben, akkor még nagyobb érdeklődéssel várnám!

Az előző film erős jelenete, amikor a kis Nikkia szembenéz anyja gyilkosával:

Nyugat.hu

Ez pedig már ő, fiatal felnőttként:

Ambrosia Kelley
Nyugat.hu

Tarantino nem zárkózik el a harmadik rész lehetőségétől, de egyelőre lekötik az új ötletei. Ha megint elkapja az a hangulat, ami akkor, talán tényleg lesz ebből valami.

Van hangulata

Én szívesen szembenéznék (olcsó poén) még egy utolsó Kill Bill-filmmel, függetlenül attól, hogy Tarantino mostani munkái is zseniálisak, sőt! De azért jólesne ugyanaz a hangulat, csak egy új filmben, amit nem láttam még hatezerszer.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!