DJ-cunamit zúdított az EFOTT – Újabb két nemzetközi fellépő, és durva erősítés altertől elektroig

Valóságos szökőárként törtek be az EFOTT hivatalos közösségi oldalaira a nagy buliztatók. Köztük két olyan nemzetközi név, amire az elektronikus zenekedvelők üzembiztosan felkapják a fejüket: KSHMR és a Pendulum! A színes zenei felhozatalt a paletta túloldaláról pedig olyan hazai nagy közönségkedvencek képviselik majd, mint a Bagossy Brothers Company, a Kiscsillag, a 30Y, az Anna and the Barbies, vagy az EFOTT-on először fellépő Hiperkarma.

Yamina, Metzker Viktória, Andro, a Drop The Cheese, Joerjunior, DJ Lennard, Peter Jabin, Pixa, a Stadiumx, a UVCT azaz Jumodaddy és Wonda, illetve Willcox már biztosan pörgeti a lemezeket 2020. július 15-20. között az EFOTT-on! És a dj-k felhozatala nem áll meg az országhatárnál: idén az ausztrál Pendulum DJ Setre is mehet majd a tombolás, illetve a Velencei-tó északi partjára látogat életében először az indiai és amerikai felmenőkkel rendelkező, EDM producer és dj, KSHMR is.

Az EFOTT másik headlineréhez, Flo Ridához hasonlóan ő is egy földrajzi hely alapján választott művésznevet: a Jammu és Kashmir nevű tartomány ihlette meg. Az ismertség útján a Like a G6 című sikerdal indította el, dolgozott együtt Martin Solveiggel, Tiёstóval, Selena Gomezzel, Sean Paullal, Robin Thickkel és közreműködött olyan világslágerekben, mint a DVBBS és Borgeous közöse, a Tsunami.

KSHMR
EFOTT

„Egy százhúszezer fős rendezvény zenei kínálatát nem lehet úgy összeállítani, hogy ne gondoljunk minden stílusirányzatra. A legnagyobb dj-k után hamarosan érkezünk a pop, hip-hop, D’n’B előadókkal és természetesen nagyszínpados közönségkedvencekkel. A fellépőlista már teljes, és március folyamán az összes előadóra fény derül” – ígérte az EFOTT fesztiváligazgatója, Maszlavér Gábor.

Az már biztos, hogy az alternatív zene kedvelőinek is hatalmas örömöt szereznek idén a szervezők! Életében először lép ugyanis az EFOTT színpadára a Bérczesi Robi által vezetett Hiperkarma; pár év szünet után újra ott lesz a Kiscsillag és fellép a 30Y is; a nagyszínpadon pedig biztosan felhangzik az Olyan Ő – természetesen az immáron elmaradhatatlan Bagossy Brothers Companytől.

Hiperkarma
EFOTT

Az újonnan közzétett nevek között megtalálhatjuk a két, extrémen jó öltözékű díva zenekarát, a Péterfy Bori & Love Bandet, illetve az Anna and the Barbiest. Pásztor Anna csapatával már régen kinézte magának a fesztivált, 7 évvel ezelőtt aztán színpadra is léptek és ezzel hozzánőttek az EFOTT életéhez. Változott szerintük valami azóta?

„Hiperfesztivál lett az EFOTT-ból! Elképesztő körhinta feeling akár csak pár órát is eltölteni a rendezvény kavalkádjában! Büszke vagyok, hogy párhuzamosan nőtt fel az Anna and the Barbies is az EFOTT egyre szaporodó színpadjaihoz. Diákoknak játszani a legnagyobb rock and roll!” – válaszolta Pásztor Anna.

EFOTT

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!