Ahogy felszálltam a 100-as buszra öltönyös urak, újságírók és unatkozó nyugdíjasok közé, arra számítottam, hogy megint tanúja lehetek annak az egészen furcsa jelenségnek, ahogyan egy adott iparág képviselői kezet fognak saját magukkal. Legutóbbi látogatásom során a HUNGEXPO területén valóban ez volt a helyzet. A CONSTRUMA 2015 keretében az építőipar krémje kiosztott néhány díjat saját körein belül, az egyszerű ember meg legfeljebb a kertépítészeti látványosságokig, esetleg a kültéri kanapészekcióig jutott el.
Nem ez a helyzet az OMÉK-kiállításon. A bejáratoknál iskolás csoportok tolongtak osztályfőnökeik vezetése alatt. Boldogan emlékszem azokra az időkre, amikor én is izgatottan vártam a bebocsátást az ismeretlenbe, csak mi az állatkertbe mentünk, ami valahogy iskolásbarátabb programnak hangzik. Szűk fél óra után rájöttem, az állatkert és az OMÉK-élmény egyetlen különbsége az, hogy az állatkertben a gorillafuttató előtt nem árulnak gorillapörköltet.
Idegenvezetőmet hamar megtaláltam, csak kétszer kellett telefonon egyeztetni, s Szalai úr – nem úr, csak Szalai – már rázta is a kezemet két szendvicsfalat között. Gyorsan megegyeztünk, hogy egyikünk sem tudja, mit is kell csinálnunk, tehát megmutat mindent, amit tud. Ezután nem is beszéltünk sokat, én csak bólogattam és helyeseltem mindenre, amit mondott, ő meg az állatokról mesélt, vagy megkért, hogy ne fotózzak, amíg
leszedi a szart
. Amiből mellesleg nem volt hiány a díjnyertes marhák, tehenek és disznók közelében, Szalai azonban a másodperc töredéke alatt lapátolta el a lapátolnivalót, gyakorlott mozdulatokkal tisztogatta az állatokat, hogy jobban mutassanak a fotókon.
Ahogy lavíroztunk a haszonállatok útvesztőjében, egyáltalán nem úgy éreztem, mintha egy mezőgazdasági kiállításon sétálgatnék, az egésznek inkább olyan hangulata volt, mint egy hatalmas állatsimogató. Gyermekek futottak fel-alá, népes csoportok próbáltak unott teheneket etetni és simogatni, bemutatóműsorok folytak minden épületben reggeltől estig, tehát a hangsúly inkább a haszonállat-tenyésztés városi népségnek történő bemutatására esett, a saját vállunk megveregetése inkább csak mellékszál maradt.
Az persze elég groteszk látvány volt, ahogy a karámoktól nagyjából 100 méterre főzték a pörköltet, gulyást és a többit, de ez az apróság semmiképpen nem rontja a hangulatot.
A haszonállatok mellett egyébként helyet kaptak még mezőgazdasági termékek egyéb fajtái is. Tősgyökeres Vas megyei lévén én a nyugat-dunántúli szekcióban ismerkedtem össze néhány termelővel. Végignéztem például, ahogy apa és fia együtt pirítják, majd sajtolják a tökmagot, és elhatároztam, hogy bármi is történjék, belőlem nem lesz tökmagolaj-termelő.
Mindent összevetve jó program volt a hétvégére az OMÉK, nekem egyetlen dolog hiányzott, mégpedig az, hogy sehol nem láttam egy Állatfarm-poént, de azt hiszem, ennyivel együtt lehet élni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
