Debütált az iPhone 7 a nagyközönség előtt

A 7-es szériaszámot viselő készüléket stílusosan szeptember 7-én mutatták be.

Majdnem pontosan egy éve, 2015. szeptember 9-én mutatták be a 6s készüléket, amit azzal a szlogennel reklámoztak, hogy "Csak egy dolog változott. Minden.". Nos, valóban sok újdonságot fel tudott mutatni, mint például a 3D Touch funkció, a 4K-s videó felvétel, a 6-hoz képest valóban érzékelhetően gyorsabb ujjlenyomat feloldás, na meg persze a kamera is jobb lett valamivel, de mindezek közül egyedül a nyomásérzékelő volt igazán forradalminak nevezhető újdonság. Igaz, azóta is tartok attól, hogy egyszer összteörik a képernyő.

iPhone 7
www.reuters.com

Ami az iPhone 7-et illeti, vegyes érzelmekkel vártam. Sok helyen lehetett olvasni a nyár folyamán egészen hajmeresztő ötletekről, amik hallatán erősen elgondolkozik az ember, hogy most csak szórakoznak velünk, vagy egy olyan ötletről van szó, aminek a zsenialitását még nem érthetjük. Ezek a hírek, még ha volt is valóságtartalmuk, nem szolgáltak pontos részletekkel, így értékelni csak most, a hivatalos bemutató után tudunk. Annyi biztos, hogy jóval bátrabb dolgokkal kísérleteztek, mint a korábbi modelleknél.

A prezentáció elég viccesen kezdődött, az Apple vezérigazgatója, Tim Cook ugyanis az éneklős-autózós műsor, a Carpool Karaoke vendége volt mielőtt megérkezett volna a bemutatóra, és erről videót is mutatott.

Szintén említést érdemel az a kis incidens, ami pár perccel a rendezvény megnyitása előtt történt. Ekkor ugyanis az Apple hivatalos twitterén véletlenül kikerültek az előre bekészített anyagok. Pár másodperc után pedig már hiába törölték, mert akkorra már a fél világ azokat elemezte.

A show elején két fontos információt kaptak a játékosok. Érkezik a legendás Super Mario játékok telefonos változata. Ráadásul úgy tűnik végre kezdik felismerni a nyomásérzékelőben rejlő lehetőségeket, ugyanis minél erősebben fogjuk nyomni a képernyőt, annál magasabbra fog ugrani a karakter.

iPhone 7
www.reuters.com

A másik hír a Pokémon Go-val kapcsolatos. A pokémon mánia lecsillapodni látszik, persze még így is brutális számok jellemzik a játékot (500 millió letöltés, 4,6 milliárd megtett kilóméter), de úgy tűnik új erőre kaphat, hiszen az új Apple Watchon már a telefonunk nélkül is futkározhatunk Pikachu után. Az óra egyébként 100 ezer forint körüli áron kerül piacra.

iPhone 7
www.reuters.com

A nézőközönség nagy része ekkora már nem nagyon bírt magával és hangosan követelték az iPhone 7 bemutatását. Azt, hogy megérte-e a várakozás, mindenki döntse el maga.

A korábbi készülékek hibájából tanulva, az alapmodell már nem 16, hanem 32 GB-os lett. Az indulóárak továbbra is magasak, 255 990 és 299 990 forintban lettek meghatározva.

A kijelző mérete mindkét készüléknél változatlan maradt, viszont 25%-al magasabb fényereje lesz, és sokkal szebb, valósághűbb színeket ígérnek.

iPhone 7
www.reuters.com
iPhone 7
www.reuters.com

A készülék tetején és alján is van hangszóró, így most először sztereó hangzást kapunk, viszont a korábbi hírekhez hűen tényleg meg merték lépni, hogy száműzzék a jackdugót. Amikor az első hírek felröppentek, sokan már ezt elegendő indoknak tartották arra, hogy végleg szakítsanak az Apple termékekkel, de annyira mégsem rossz a helyzet. Az új fülhallgató (AirPods) az egyik legmerészebb újítás, ugyanis vezeték nélkül fog működni és a zene is csak akkor szól, ha érzékeli, hogy a fülünkben van, sőt dupla kattintással a mikrofon is bekapcsolható rajta. A fülesnek az eddig csak töltésre és adatátvitelre hasznát Lightning fogja küldeni a jeleket, de a biztonság kedvéért azért mellékelnek Lightning-jack átalakítót is.

Nem egy eget rengető újdonság telefonfronton, de víz- és porálló lesz a készülék, ami mindenképp pozitívum attól eltekintve, hogy már jóval korábban illett volna meglépniük. A nagy vetélytárs, a Galaxy S7 ugyan kicsit már előrébb jár, de csak nem akarjuk a Marianna-árokba dobálni a negyedmilliós készülékünket.

iPhone 7
www.reuters.com

Ami a teljesítményt illeti, az új processzor 4 magos, ebből kettő az alapfeladatokat látja el, így kevesebbet is fogyaszt. Az A10-es chip jóval erősebb a korábbi A9-esnél, és a készülék körülbelül 2 órával hosszabb üzemidőt produkál, mint a 6s.

A kamera fejlődött ugyan, de úgy tűnik még így is elmarad a Galaxy S7 mögött. Mindkét modell 12 megapixeles kamerával lett felszerelve, f/1,8 rekeszértékű szenzorral. Az éjszakai fotózásban a True Tone rendszer segít négy (két hideg és két meleg színű) LED vakuval, és végre a kisebb készülék is kapott optikai stabilizátort. A Plus modell ráadásul duplakamerás rendszert kapott, egy széles látószögű- és egy teleobjektívvel

iPhone 7
www.reuters.com

Összességében jól mutat az új készülék, és valószínűleg nem csak papíron. A továbbra is nagyon magasan tartott árak azonban igencsak elgondolkodtatóak, hiszen ár-érték arányban nem biztos, hogy az iPhone a legjobb döntés. Aki azonban nem sajnálja rá a pénzt, egy kétségtelenül nagyon erős és rendkívül stílusos készüléket tudhat majd magáénak.

Magyarországon szeptember 23-ától lesznek kaphatók.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!