Egy év múlva visszatér Wonder Woman

És teljesen új szerkót is kap Gal Gadot.

A Wonder Woman 1984 címet viselő második rész a tervek szerint 2020. június 5-én kerül majd az amerikai mozikba. A film hivatalos oldalain rántották le a leplet a premierdátumról pontosan egy évvel előtte, azaz 2019. június 5-én, szerdán.

A nagy bejelentéssel pedig kaptunk egy hivatalos posztert is a rendezőnek, Patty Jenkinsnek hála. A plakáton egy teljesen új szerkóban látható a dögös szuperhős: tetőtől talpig arany páncélba bújtatták.

Patty Jenkins azt is elárulta Twitter-posztjában, hogy sajnos nem vesznek részt az idei San Diego Comic-Conon, ami az elmúlt évek alatt a legnagyobb filmes és képregényes rendezvénnyé nőtte ki magát az USA-ban. Ahogy sok más filmnél és sorozatnál, úgy a Wonder Woman promócióját is itt kezdték volna el az első hivatalos előzetessel meg ilyenekkel, de így sajnos majd csak decemberben ugranak neki a reklámkampánynak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!