Kezdi kinőni magát a szombathelyi Clap4What zenekar. A csapat most ünnepelte az első születésnapját, és máris egy saját dalhoz forgatott videoklippel jelentkeztek. A helyszín, ahol a filmet forgatták is ismerős lehet sokaknak, hiszen a város egyik underground kulturális egységében, a Bohémban forgott le a kisfilm.
A filmet egyébként szombaton mutatták be a srácok egy koncert körítéseként, mára pedig már a youtubera is felkerült, és most mi is megmutatjuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!