A civiltörvényt június 13-án akarják megszavazni a kormánypárti képviselők, hogy megvárják a Velencei Bizottság állásfoglalását ezügyben. Sokak szerint azonban az új törvénnyel az a baki, hogy előírja, hogy azok a magyarországi civil szervezetek, amik 7,2 millió forintnál több külföldi támogatást kapnak egy évben, külföldről támogatott szervezeteknek minősüljenek.
A Civilizáció csoport szervezésében összesen 83 civil szervezet gyűlt össze hétfő délután a fővárosi Kossuth téren azért, hogy demonstárjanak a törvény megszavazáse ellen és hangsúlyt fektessenek a rászorulók támogatására.
Szabó Simon, színész és forgatókönyvíró délután tartott beszéde után Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója szólalt fel, akinek beszédének végén felhúzták a molinót, ami, a 645 240-es szám volt. Az összegyűlt nyolcvanhárom civil szervezet ugyanis az elmúlt egy év alatt összesen ennyi emberen segített.
Szabó Simon ezután Pion István, szabad verselőnek adta át a szót, aki egy slamet adott elő civil-témában, majd folytatódott a zene és a békés, jó hangulatú piknik, ami egészen sötétedésig tartott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!