Cicciolina elmondta, mit fog tenni, ha Magyar Péter lesz a miniszterelnök

Biztos benne, hogy 2026-ban a Tisza Párt lesz a befutó.

Staller Ilona, ismertebb nevén Cicciolina az nlc-nek adott interjút hétfőn, amelyben elmondta, amennyiben Magyar Péter nyeri a 2026-os országgyűlési választásokat, azonnal visszaköltözik Magyarországra, és vesz „egy kis háromszobás villát”. Egyébként biztos benne, hogy a Tisza Párt lesz a befutó egy év múlva.

A jelenleg 350 négyzetméteres római lakásban élő, 73 éves Cicciolina az interjú során végig élesen bírálta a jelenlegi magyar kormányt, külön kiemelve az MNB-vel kapcsolatos botrányokat.

Az egykori felnőttfilmes számára nem idegen a politikai szerepvállalás, hiszen 1987 és 1992 között olasz parlamenti képviselőként dolgozott.

Az igazságérzetem és a szabadságvágyam nagyon erős. Mindig a szegények, az elesettek és az elnyomottak oldalán álltam

– hangsúlyozta, és az interjúból az is kiderült, hogy bár még mindig sokat dolgozik, már nem mutogatja magát meztelenül.

Cicciolina nem először szólalt meg Magyar Péterrel kapcsolatban, nemrég azt nyilatkozta a Tisza Párt vezetőjéről, hogy

Tiszta lelket tükröz az arca, rá van írva, hogy nem korrupt politikus, és az emberek érdekét nézi.

Címlapfotó: ACNews.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!