Christian Bale szerint jó Batman lesz Robert Pattinson

Az egykori denevérember kíváncsian várja fiatal utódja alakítását.

Május végén derült ki, hogy az Alkonyat-filmek sztárja öltheti magára a népszerű képregényhős fekete köpenyét Matt Reeves (A majmok bolygója) új képregényadaptációjában. A film főhősét eredetileg Ben Affleck alakította volna, hiszen 2016-os Batman Superman ellen – Az igazság hajnala és a 2017-es Az Igazság Ligája című filmekben is ő volt Batman.

A minap azonban sokak kedvenc Batmanje, Christian Bale (Batman: Kezdődik, A sötét lovag és A sötét lovag - Felemelkedés) is megszólalt a sokakat megosztó casting kapcsán.

Jó választás! Érdekes lesz

– mondta a Varietynek a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol új filmjét, a Ford vs. Ferrarit mutatta be a nagyközönségnek.

Facebook

A 45 éves színésznek egyébként egy érdekes tanácsa is van Robert számára, ugyanaz, amit anno Ben Afflecknek is mondott a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala kapcsán.

Csak tudj bepisilni. Nem érezheted magad szuperhősnek anélkül, hogy ne lennél képes összepisilni magad

– tanácsolta a 33 éves színésznek.

Az új Batman-filmről sok részletet még nem tudni. Elvileg nyáron már elkezdték forgatni és 2021. június 25-re tűzték ki a premierjét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!