Brutálisra sikeredett az új Jason Bourne film előzetese

Matt Damon visszatért, hogy a Bourne-franchise ötödik felvonásában ismét megleckéztesse a CIA-t
Jason Bourne
www.channel24.co.za

Az eredeti trilógiát záró Bourne ultimátum (2007) után úgy tűnt, az amerikai kém tényleg visszavonult, hiszen a 2012-es Bourne hagyatékban már csak említés szintjén jelent meg, míg a főszereplő egy másik ügynök, a Jeremy Renner által alakított Aaron Cross volt.

Most viszont újra a sorozat névadója kerül a középpontba, aki az előzetes alapján még durvább lesz, mint eddig. A történetről sok mindent még nem lehet tudni, de az biztos, hogy a trilógia után 12 évvel járunk, amikor Bourne valamiért megint a CIA célkeresztjébe kerül és a látottak alapján újra egyszemélyes hadseregként veszi fel a harcot a fél világ ellen.

A rendezői székbe az a Paul Greengrass került, akinek a második és harmadik filmet is köszönhetjük, Matt Damon mellett pedig feltűnik Tommy Lee Jones, Julia Stiles, Vincent Cassel és Alicia Vikander is, akik közül többen a korábbi részekben is szerepeltek.

A magyar mozikba július 28-án érkezik a film, amit azért is nagyon várunk, mert nem riadt vissza az aktuálpolitika felhasználásától. A görög válság és Edward Snowden is említésre kerül majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!