Nagyot lépett a DC: a képregények jelenlegi Supermanje, Clark Kent fia, Jon Kent ugyanis coming outol a Superman: Son of Kal-El legfrissebb számában, ami egyébként november 9-én kerül a boltok polcaira - írja a The Hollywood Reporter.
És hogy miért épp most, közel egy hónappal a megjelenés előtt derült ez ki? Nos, azért, mert október 11. a hivatalos coming out nap, vagyis magyarul az előbújás napja. Szóval aktuálisabb nem is lehetne a dolog.
„Mindig hangoztattam, hogy mindenkinek szüksége van hősökre és mindenki megérdemli, hogy lássa önmagát a hőseiben. Hálás vagyok a DC-nek és a Warner Bros.-nak, hogy megvalósulhatott ez az ötlet. Superman szimbóluma a reménynek, az igazságnak és az igazságosságnak. Most már ennél többet is képvisel a címere. Most már még több ember láthatja magát viszont a legerősebb képregényhősében” – nyilatkozta az egyik író, Tom Taylor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!