November 16-án mutatják be a Warner össznépi képregényes filmjét az Igazság Ligáját. A filmet Zack Snyder kezdte el aztán most Joss Whedon igazít még rajta párat, mielőtt a vászonra kerülne. A dolog érdekessége az, hogy Whedon rendezte a MARVEL-nek a Bosszúállókat, így nem csoda, hogy a rajongók bizakodóak a végeredményt illetően.
A hétvégén rendezték a New York-ki Comic Cont, ahol bemutatták a film végső előzetesét, ami azért valljuk be, túl sok újdonságot nem mutatott az eddigi előzetesekhez képest. Azért persze mutatjuk mi is:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!