Három film ugrik be rögtön, ha meghallom Heath Ledger nevét. Az első természetesen a Dark Knight, hiszen szkeptikusként és Jack Nicholson rajongóként, komoly erőfeszítés volt elismerni a zseniális Joker alakítást. A második a Túl a barátságon, ami fontos film, jó film, mondanivalóval teletömött film, de nem az a típusú mozi, amit félévente újranézek. A harmadik, pedig a Lovagregény, ami a maga nemében egy zseniális, üdítő alkotás, akárhányszor nyomják vasárnap este a tévében, hatalmas örömmel ülök le kikapcsolódni rajta.
Ha ezeket a filmeket látom, még erősebb az érzés, hogy túl fiatalon hunyt el Heath Ledger és akaratlanul is felmerül bennem, hogy milyen karaktereket láthattunk volna még tőle. Ezért is örülök nagyon ennek a dokumentumfilmnek, hiszen érdekel, hogy ki is volt tulajdonképpen az, aki eljátszotta ezeket a szerepeket. Milyen volt a hétköznapokban, hogy látták őt a barátai.
Jó, hogy megismerhetem és, hogy ilyen módon is emléket állítanak neki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!