Örökre a nézők retinájába égett a Baywatch című sorozat epizódjainak nyitó képsora, azaz a főcím, ahol a szereplők lassítva futnak a tenger felé, vagyis ez:
Ennek emlékére a hamarosan mozikba kerülő Baywatch-film kapott egy vicces klipet, amelyben Los Angelesben lassítva futnak egy maraton résztvevői. A több ezer résztvevőnek szerencsére nem kellett megtenniük mind a 42 kilométert, csupán 300 méter volt a táv, de így is beletelt egy kis időbe, amíg célba értek.
Egyébként a Baywatch híres lassított jelenete, amit azóta sokan koppintottak, prózai okok miatt született. A sorozat vágásakor derült ki, hogy kevés felvett anyag áll rendelkezésre a főcím képsoraihoz, ezért találták ki, hogy lelassítják a jelenetet, mert így dupla idő volt a feliratok megjelenítéséhez.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!