1986-ban egy akkor még alig ismert Frank Miller nevű író és rajzoló egy Batman történettel állt elő. Az olvasók akkor még azt hitték, hogy ez is csak egy szokásos sztori, amiben Batman jól ellátja a baját Jokernek, Kétarcnak meg a többi rosszfiúnak. Időközben aztán kiderül, ez a mű sokkal komplexebb a szokásos jó és rossz harcánál.
Vigyázat, a folytatás a történetet nem ismerőseknek eléggé spoileres lehet!
Miller azzal a zseniális húzással állt elő, hogy Bruce Wayent és az egész DC univerzum hőseinek életkorát megdobta. Vagyis Batman a sztori kezdetén már 10 éve nem praktizál. (Ez ismerős lehet a Nolan-féle trilógia záró filmjéből, bár igaz, ott 8 évre szorították le a Batman nélküli Gothamet.) Wayne már 55 éves, és visszavonultan éldegél a birtokon egészen addig, míg Kétarcot gyógyultnak nyilvánítva ki nem engedik Arkhamból. Ami persze nyugtalanítani kezdi álruhás barátunkat, márcsak azért is, mert mindez pedig egybeesik a várost terrorizáló Mutáns banda tevékenységével. Harvey Dent persze nem lett teljesen százas, zakkantságát pedig tovább gyűrűzi, hogy sérült arcoldalát helyrehozzák az orvosok, ám emberünk a tükörben úgy látja magát, hogy az orvosi beavatkozás ellenére teljes a teljes arca sérülté vált. Egy kis kalamajka után Kétarcot elkapja a visszatérő Batman, és a Mutáns bandát is helyre teszi. A sztori pedig innen kezd érdekessé válni.
Több szálon kezd el futni a sztori. Bekapcsolódik egy nemzetközi konfliktus Corto Maltesevel. Megérkerzik a sztoriba Superman, aki az Egyesült Államok kormányát szolgálja és kérdőre vonja Batmant, hogy az egyezmény megszegve, újra tevékenykedni kezdett és Bruce Wayne segítségére érkezik a Supreman által félkarúvá vált Zöld Íjász. Joker balhét csinál egy talk showba, ahová vendégnek hívták meg és ellátogatunk a meghízott és megöregedett Macsaknőhöz, vagyis Selina Kyle-hoz is, aki escort hálózatot működtet. A Robin jelmezt egy 13 éves lány, Carrie Kelly húzza magára. A Batmobil pedig egy gigászi tank a sztoriban.
A történet végén Batman páncélban rúgja szét Superman seggét. Ami szintén ismerős lehet már a Batman v Superman előzeteseiből. Bár a képregényben Superman legyőzéséhez a félkarú Zöld Íjász is kellett, aki egy kriptonit töltettel lövi meg Supermant a Batman elleni öklözés közepén. A sztori végére Superman rommá zúzott arccal, Batman pedig egy megállt szívvel lesz „gazdagabb”. Minden esetre Bruce Wayne megrendezi a saját halált, hogy aztán teljesen visszavonulva élhesse tovább életét. Ez ismét csak a Sötétlovag – Felemelkedésből lehet ismerős. Igaz ott Nolan egy másfajta halálnemet eszelt ki Batmannek.
Miller képregénye mérföldkő lett Batman törtnetében. Nem csak a sztori bátorsága és szélsőségessége miatt. Hanem a karakterek addig szokatlan ábrázolása miatt is. A figurák zömök, erős sugárzó megjelenést kaptak. Miller pedig a rájellemző markáns árnyékhatásokkal tette még komorabbá a történetet. Bár a hazai kiadók fülét a rajongók folyamatosan rágják, egyelőre senki sem állt kötélnek, hogy megjelentesse magyar nyelven az eposzi hosszúságú sztorit, az amerikai kiadásoknak se szeri, se száma. 1986 óta folyamatosan nyomják újra a köteteket, ezzel is bizonyítva, hogy a Sötét lovag visszatér egy örökzöld. Magyarul egyébként animációs filmként elérhető, amelynek első része 2012-ben, a második pedig 2013-ban jelent meg DVD-n.
Bár a sztori örökzöldnek látszik, ugyanez Frank Millerről nem mondható el. Az 59 éves művész mostanság így néz ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!