Balázs Fecó és Janicsák Veca duettje A Dal 2018 színpadán

Eddig még soha nem látott páros, szimfonikus kísérettel lép fel a dalválasztó műsorban.

A Dal 2018 már harmadik hete hozza el a friss és eredeti hangzásvilágú zeneműveket. A szombati válogatóval bezárólag mind a 30 produkció bemutatkozik, és kap egy szeletet az országos figyelemből.

Az ismert előadók és az új arcok versenydalain túl, A Dal 2018 vendégfellépőinek köszönhetően zenészlegendák és ismert művészek közös produkciói is színesítik a műsort. Ezen a hétvégén Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész és Janicsák Veca, Fonogram-díjas énekesnő készül egy varázslatos duettel.

Janicsák Veca
24.hu

“Kíváncsian várom, Veca apukájával már volt közös fellépésem, vele most lesz először” árulta el Balázs Fecó. “A dal maradjon meglepetés, de annyit talán elmondhatok, hogy egy klasszikus sláger érkezik, szimfonikus kísérettel.”

Janicsák Veca megtiszteltetésként élte meg a felkérést:

“A dal Fecó egyik legendás szerzeménye, amelyben a szíve-lelke benne van, így nehéz feladat lesz számomra mellette állni ebben a produkcióban. Természetesen igyekszem méltóképpen, maximális tisztelettel fordulni felé. Nem szeretnék merészen nyúlni a dalhoz, inkább Fecó instrukcióira hagyatkozom, arra törekszem, hogy elégedetten emlékezzen majd vissza a közös munkára.”

Szombat este 20.30-tól A Dal 2018 színpadán kiderül, mivel nyűgözi le Janicsák Veca és Balázs Fecó a Duna Televízió nézőit.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!