Kész a Sound, jöhet a balatoni nyár

Teljes buli lista, lehet összepakolni és irány Zamárdi.

Néhány frissen bejelentett névvel immár teljesnek mondható a Balaton Sound idei programja. Európa legmenőbb vízparti buliján majd’ 20 helyszínen több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár, nem beszélve arról, hogy a világ top 20-as élbolyából idén 7 DJ-t is sikerült leigazolni.

Új neveket jelentettek be a Sound Szervezői, eszerint az eddigi illusztris társaság mellett fellép Zamárdiban az amerikai Cheat Codes trió, akik pár év alatt lettek az EDM-dancehall vonal új reménységei, legutóbbi nagy dobásuk a március végén megjelent No Promises. A techno irányt erősíti a legendás Joseph Capriati, a house ütemeket Hot Since 82 hozza el, az olasz Flavio Folco pedig a hip-hop, breakbeat, soul és funk stílusokat vegyíti. A drum’n’bass vonalon a belga Hypoxia az erősítés, de itt lesz a metált és a d’n’b-t ötvöző Redpill, valamint az angol DJ Guv is. Turno, Murdock és Disaszt pedig szintén a drum’n’bass felhozatalt erősíti.

Majd’ 20 színpad, 100 nemzetközi sztár

Ezzel a pár névvel immár kikerekedett az idei Balaton Sound programkínálata, ami elég impozáns nevek koncertjeivel tölti meg a balatoni nyár legjobb napjait. A Nagyszínpad talán még soha nem vonultatott fel ennyi szupersztárt: itt játszanak majd a világ legjobb DJ-i közt számon tartott előadók, rögtön az első napon Don Diablo és Armin van Buuren, aztán a második napon két headliner is fellép Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér a Nagyszínpadra a DJ Mag jelenlegi harmadik helyezettje Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Shulz és ugyanezen a napon érkezik a Sound talán legjobban várt és legizgalmasabb vendége, Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok, és aki az elmúlt időben Selena Gomezzel és Ellie Gouldinggal készített közös dalaival aratott be többszázmilliós nézettséget a legnagyobb videómegosztón. Persze a Nagyszínpadon túl is van élet a Soundon, például a Party Arénában kapott helyet a Dj Mag lista 10. helyezettje, Afrojack vagy szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero is. A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint például a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, valamint Example & Dj Wire. A techno, tech-house nevek sokaságát felvonultató Heineken Beach-en az idei évben színpadra lép többek között Jamie Jones, Jan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed.

A nagyobb színpadok mellett számos kisebb helyszín színesíti a kínálatot, mint például a Moyra Colour Beach, ahova már kora délelőttől várják a house és techno rajongókat, itt olyan külföldi DJ-kre pöröghetnek a látogatók, mint Niconé, Ray Okpara, Robert Dietz, élő szettel jön majd Guti, és a hazai felhozatal is igen erős lett ezen a helyszínen is. Hosszú lenne azonban az összes színpadot felsorolni, nézzünk inkább egy két csemegét, ami kínálatával nem csak változatossá teszi a Soundot, de kihasználja a víz és a vízpart minden lehetőségét is.

Elrow Színpad, világszám!

Legyen itt elsőként az Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországon is bemutatkozó Elrow, a világ egyik legkeresettebb partisorozata, ami a Soundon a vízen és a vízparton is egy egyedi helyszínnel várja a nagyérdeműt, napi két turnusban, a Nagyszínpad programja előtt és után. A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, honfitársa Edu Imbernon, a Lengyelországból érkező Catz ’N Dogz duó is, a német Anja Schneider. Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.

Óriás medúzák és gólyalábasok: utcaszínházak a Soundon

Idén a Balaton Sound amúgy is színes látványvilágát egy új elem gazdagítja majd. A Szigeten is hatalmas sikernek örvendő utcaszínházak ezúttal a Balaton-parti közönséget is elkápráztatják műsoraikkal. A Soundra idén négy társulat is érkezik. A német Oakleaf Stelzenkunst gólyalábas utcaszínházi társulat két műsorral is jön a Balaton-partjára. Nappal sakkbábuknak öltözve színesítik a fesztivál hangulatát, míg éjszaka különleges jelmezeikben vonulnak fel. A francia Compagnie Planète Vapeur társulat Aquatica című produkciójával a víz alatti világ csodálatos hangulatát varázsolja a fesztivál területére. Óriás medúzák lebegnek a nézők feje felett, miközben hatalmas buborékba zárt akrobaták ejtik ámulatba a közönséget. Az angol Spark! utcaszínházi produkciója dinamikus koreográfiákkal, játékos karakterekkel, dobokkal és változatos fénytechnikával ejti ámulatba a nézőket. Végül pedig hamisítatlan riói hangulattal, szamba táncosokkal, caopeirásokkal és batucada dobosokkal érkezik a Balaton Soundra a Bloco de Budapeste csapata. A táncoslányok és a dobosok valódi brazil kosztümökben, eredeti brazil dobokkal varázsolják a Balaton partjára a Copacabana forró hangulatát.

Boat Party, parti a vízen

Tavaly indult és hamar a Sound egyik kedvenc „külső” helyszíne lett a Balaton vizére nap-mint nap kifutó partihajó, a Party Boat, olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. A hajó tavaly teltházas bulikkal töfögött a Balatonon és idén is sietni kell, hogy még jegyet kapjanak rá az érdeklődők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!