Erre a Balaton-átcsúszásra az egész világ rácsodálkozott

Nem ritkán van akkora szerencsénk, hogy befagy a magyar tenger, de ha ez mégis megtörténik, akkor mi meg jól átcsúszunk rajta, amire utána az egész világ felkapja a fejét.

Nem is olyan régen, január végén, megrendezésre került egy nagyon különleges program, a Balaton-átcsúszás, amely során 8-10 ezer ember tette meg a Fonyód és Badacsony közti, kicsit több mint 5 kilométeres távot. Valaki gyalog, valaki korcsolyával, de még jégszörfözők is tiszteletüket tették.

Az eseményről egy gyönyörű kétperces drónvideó is készült, íme:

Ez pedig még nem minden, hiszen amilyen látványosra sikerült a dolog, a Tech Insider csapata is felkapa rá a fejét, és teletűzdelték aranyos, vicces megjegyzésekkel az egészet, aminek köszönhetően kapott egy kis nemzetközi hírnevet a dolog.

Bár a Balaton idén már olvadásnak indult, reméljük jövőre ismét megrendezésre kerül az átcsúszás, és akik eddig nem tették, azok is kipróbálhatják magukat a jégen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!