Tyler Hubby fotós vagy tíz éve költözött át az Echo Parkba, Los Angelesben, viszont arra nem számított, hogy az új ház garázsában több mint ezer fotónegatívot talál egy csomagban. A borítékokon a B. Mason név állt, a képek pedig a 80-as évek éjszakai bárjainak táncoslányaira fókuszáltak.
Tyler úgy döntött, megpróbálja kideríteni, hogy ki is volt B. Mason valójában, ha már megismerte a hobbiját. Mason nagyjából harminc évvel ezelőtt lakott ott egy ideig, nappal egyetemi tanár, éjjel merész fotós és a képek mennyiségét tekintve és azt, hogy feljegyezte az összes táncoslány és több esetben a sztriptízbár nevét is, egy kissé mániákus lehetett. A férfi titokzatos szenvedélye 1984-től datálható, ekkorról vannak az első fotók.
Ami igazán furcsa, hogy Mason után még legalább két-három másik tulaja is volt a háznak, akik még annyira sem vették a fáradtságot, hogy belenézzenek a borítékokba. Tyler elég sok időt töltött a képek rendezésével és úgy döntött, hogy egy művészi együttműködés keretében kiállítja a kollekciót, amit Dragon Ladies-nek (Sárkány Hölgyek) nevezett el.
Via Papermag
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!