Az eredeti zenét a film legelső bemutatójához használták fel, ami annyira ijesztőre sikeredett, hogy a nézőközönségből többen is kidobták a taccsot. Ezután a Warner Brothers úgy döntött, hogy a finomítani kell a darabon, amit a rendezővel is megosztottak, csak ő elfelejtett szólni a zeneszerzőnek.
Nehéz eldönteni, hogy igazak-e a pletykák, vagy csak kitalálta valaki az egészet, de a legenda úgy tartja, hogy ezek után a film rendezője, William Friedkin, szó szerint kidobta az ablakon Lalo Schrifin szerzeményét.
Schrifin most elmondta, hogy, szerinte, a rendező direkt nem osztotta meg a fejesek észrevételeit vele, mert korábban egy másik film munkálatai közben összevesztek. Úgy nyilatkozott, hogy az egész munkafolyamat borzalmasan zajlott köztük, de a végső változat felvételénél Friedkin is jelen volt, aki a munka befejeztével gratulált a zeneszerzőnek.
Most pedig meghallgathatjuk az eredetit, ami még mai füllel is elég ijesztőnek hangzik:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!