Az év elején megfogadtam, hogy elolvasok 25 könyvet

Azóta eltelt negyed év és egy cseppet sem bántam meg az ígéretet.

Még szilveszter éjjelén döntöttem el, hogy idén próbálok minél többet olvasni. Tavaly már tettem egy ilyen ígéretet, akkor 20 könyvet gyűrtem le 12 hónap alatt. Egészen pontosan 23,5-et, szóval még túl is teljesítettem.

Először húztam a fogam, amikor az ismerőseim azt mondták, hogy tegyek én is újévi fogadalmat, mert attól féltem, hogy nem tudom majd elolvasni azt a húsz könyvet a megadott idő alatt. Nem mintha ezen múlt volna a világ sorsa, de ha valamit már megígértem magamnak, azt szeretem betartani.

Giphy

A lényeg: jutalmazd meg magad

Viszont elkövettem azt a "hibát", hogy egy online könyvfigyelő oldalon is bejelöltem, hogy mennyit fogok olvasni. Az weblap aztán rendszeresen küldözgette nekem az e-maileket, így sosem feledkeztem meg a kihívásról. Na meg motivált az is, hogy láttam, hogy kúsznak fel a számok, és még kis idézeteket is kaptam az oldaltól, amik az olvasásra buzdítottak.

Most így belegondolva kicsit furcsa, hogy egy oldal rugdosta a seggemet, hogy irány olvasni, de végül is bejött. Az internet emberének, és úgy tűnik nekem is, már az kell, hogy díjazzák a legkisebb teljesítményét is. Mindegy hogy kupát kapunk, vagy egy kis elektronikus szmájlit, az a lényeg hogy valaki megdicsérjen.

Olvasni, olvasni.
Giphy

Könyvek, mint mérföldkövek

Meg aztán azért is volt jó annyit bújni a sorokat, mert így felfedeztem olyan rejtett kincseket, amiket amúgy sosem találtam volna meg, vagy egyszerűen nem lett volna rájuk időm. Az viszont már kevésbé volt jó, hogy annyit költöttem a könyvekre, mint előtte még soha, és még a könyvespolcom is teljesen megtelt. Ekkor döntöttem úgy, hogy veszek egy e-könyv olvasót, mert lehet hogy a készülék maga drága, de az elektronikus könyvek sokkal olcsóbbak. Ráadásul nem is foglalnak fizikai helyet.

Hogy hol tartok az idei kihívással? Pontosan negyed éve, hogy elkezdtem, és még jól állok vele. Eddig 7 könyvet olvastam el, vagyis 6,5-et, amivel pont az ütemterv szerint haladok. Közben azért vannak kisebb-nagyobb kimaradások, de eddig még mindent be tudtam pótolni.

Na, elfogadod a kihívást?

Ami pedig a legfurcsább, ha visszagondolok erre a pár hónapra, akkor pontosan tudom, hogy mikor melyik könyvet olvastam. De ez fordítva is működik; ha ránézek az egyik regényre, akkor tudom, hogy amikor azt olvastam, akkor éppen mi zajlott az életemben.

És hogy ajánlanám nektek, hogy ti is elfogadjatok egy ilyen kihívást? Még szép! Lehet, hogy ti már nem tudtok egész éves tervet készíteni, de megéri a maradék hónapokra, vagy akár csak a nyárra megfogadni egy ilyet. Egy biztos, amióta megfogadtam, hogy sokat olvasok, egy percet sem unatkoztam.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!