Autószerviz nőknek, nőktől

Ráadásul még fodrász és körmös is várja az ügyfeleket.

Talán elmondhatjuk, hogy elenyésző azon emberek száma, akik örülnek, ha a kocsit szervizbe kell vinni. Nem elég, hogy éppen itt kattog, vagy ott zörög autó, esetleg el sem indul, valószínűleg még a javításért is egy kisebb vagyont kell majd fizetni. Az sem segít a dolgon, hogy főleg mostanában, az egyre több elektronikával teletömött járművek működéséről és az esetlegesen felmerülő hibák megoldásáról - a rengeteg kresz óra dacára - már vajmi keveset tud az átlag járművezető. Márpedig ha valami elromlik, azt muszáj megjavítani, szóval miután az otthoni praktikák elégtelennek bizonyulnak, nagy duzzogva csak megindul az ember az autószerelőhöz.

Autószerviz nőknek, nőktől
http://www.toyotaofclermont.com

Az Egyesült Államokban úgy tűnik egyre több nő osztja meg a szervizeléssel összefüggő negatív tapasztalatait. Nyílt ugyanis egy kifejezetten a női célközönségre fókuszáló műhely. A szakma két női képviselője még 2013-ban nyitotta meg a GAC (Girls Auto Clinic) névre hallgató autó klinikát, ahol odafigyelést és türelmet mutatva, minden apró részletet el is magyaráznak vendégeiknek, akik így szinte maguk is részt vehetnek a javításban. És tényleg lehet rá kereslet, ugyanis pár év alatt annyi ügyfelük lett, hogy úgy döntöttek, még tovább viszik a női vonalat, és az autószerelést összekötik egy még kellemesebb elfoglaltsággal.

Autószerviz nőknek, nőktől
www.boredpanda.com

Miközben a szerelők dolgoznak a jármű tulajdonosok a műhelytől pár méterre teljes körű kozmetikai kezelést is kaphatnak. A szépségszalon részleg még alig nyílt meg, de már most óriási tömegeket vonz be. Nem is csoda, hiszen van körmös, van fodrász és még a kozmetikust is helyben találjuk.

Autószerviz nőknek, nőktől
www.boredpanda.com

Ha a hölgyeknek erre tényleg ekkora igénye van - márpedig nagyon úgy tűnik - akkor ez egy zseniális ötlet és érthetetlen, hogy eddig nem jött rá senki, úgyhogy akár mi is szívesen látnánk hasonló megoldásokat itthon is.

Autószerviz nőknek, nőktől
www.boredpanda.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!