Azon kaptam magam, hogy a fontosabb találkozók, beszélgetések előtt akár napokkal is, vázolok magamban egy forgatókönyvet, hogy hogyan is fog felépülni az adott társalgás. Persze rengeteg ponton változtathat irányt egy beszélgetés, de ha tudom, hogy mi lesz az alap téma, akkor megnyugtat, hogy ilyen módon készülök rá.
Sőt, egészen durván bele tudok jönni az ilyenfajta elmélkedésbe, egy ponton már a beszélgetőpartner lehetséges reakcióit és az arra adott válaszaimat is listázom fejben, sőt egy-két abszolút odaillő poént is bele szoktam csempészni az elképzelt diskurzusba.
A már lezajlott beszélgetéseket is elemzem, végiggondolom hogy milyen válaszokat adhattam volna, mi lett volna célravezetőbb. Miután gyakran képes vagyok érzelmi szinten reagálni bizonyos helyzetekben, nagyon hasznosnak találom, hogy néhány óra elteltével, hideg fejjel átgondolom, milyen irányt vehetett volna a beszélgetés, ha nem úgy reagálok, ahogy.
Van egyébként ennek még egy nagyon sarkalatos pontja, amikor film idézeteket helyettesítek be a beszélgetésbe. Töménytelen mennyiségű filmet néztem már meg és számtalan idézet, beszélgetésfoszlány van elraktározva a fejemben. Ezt a hihetetlenül hasznos tudásanyagot szoktam ilyenformán felhasználni. Mondok egy példát:
Kocsmában vagyunk, mindenki jól mulat, de a hangulat azonnal odavész, amikor egyik barátom kétségbeesésbe borult arccal rohan felénk:
- Elvesztettem a mobilomat!
Erre rengeteg lehetséges reakció létezik, amik mind-mind más irányba terelnék a beszélgetést. Ilyen esetben gyakran felmerül bennem A Blöff című film és nemes egyszerűséggel csak annyit kérdezek vissza: Hol vesztetted el? Mindezt persze a megfelelő Bunkós hangsúllyal és tekintettel.
Érdekes ez az önszórakoztatás ilyenkor. Aki már bedobott pár italt és most a nyilván nem olcsó okoseszközét keresi, valószínűleg nem fog rám nézni és elismerő kacagás közepette odabökni, hogy ez a Blöffből van. Pont leszarja, nem is erre figyel, csak szeretné a telóját és szeretne hazamenni. Én a reakció után természetesen mindent megteszek, hogy segítsek rajta, ugyanakkor arra a negyed másodpercre egészen jólesett egy ilyen önpoén.
Visszatérve a beszélgetések utólagos elemezgetésére. Hasznos dolognak tartom, ha az ember magától jön rá, hogy bizonyos helyzetekben lehetett volna másképp is, főleg, ha a felismerés után igyekszik változtatni a kommunikációján. Arról nem is beszélve, hogy segít jobban figyelni másokra. Biztos, hogy nektek is van olyan ismerősötök, barátotok, aki nagyon látványosan szarja le, hogy ti mit magyaráztok, alig várja, hogy a saját dolgairól beszélhessen. Az ilyen emberekkel az a baj, hogy lehetetlen érdemben beszélgetni velük.
Elismerem van ebben valami kényszeresség, de az emiatt való aggódást már letudtam akkor, amikor négyszer mentem vissza ellenőrizni, hogy zárva van e a bejárati ajtó.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
