John Kelly és Steve Holt, két leedsi úriember csak a szokásos vasárnapi korsó sörüket akarták meginni a törzshelyükön, a Kirkstall Bridge Inn teraszán. A probléma csupán annyi volt, hogy az Aire folyó, ami olyan kellemesen szokott a kerthelyiség alatt zúgni, most teljesen ellepte azt. Bent nem volt szabad asztal, úgyhogy két lehetőség maradt Holték számára: hazamennek szomjasan, vagy beülnek a vízbe. Az utóbbit választották.
Kelly később elmondta a Newsbeatnek, hogy az elején nagyon hideg volt, de 15 perc után már kifejezetten élvezték, hogy nem a folyó mellett, hanem benne ülnek. A két férfit végül a kocsmárosné parancsolta ki a vízből
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!