Armani és a magyar szépség

Itt az új Armani parfüm reklámfilm, nem mással, mint Palvin Barbarával.

Hagyjuk az „a magyar a lányok a legszebbek” közhelyet. Egy biztos és vitathatatlan: Palvin Barbara évek óta a nemzetközi modellek felső köreihez tartozik. Palvin kisasszony nemrég még egy Calvin Klein parfüm arcaként nézett vissza ránk, most pedig már Armani „színekben” látjuk újra. Alig egy hete jelentették be, hogy Barbi lesz az Armani Acqua di Gioia arca, és máris itt a reklámfilm. Az elmúlt években ezt az illatot Emily DiDonato reklámozta, akit a legszexibb modellek között tartanak jelenleg számon.

Az első hivatalosan napvilágot látott reklám pedig igazán dögös, és lélegzetelállító lett. Íme:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!