Bár a történet igaz, mégis fikcióként fogom leírni, nehogy bárkinek is megtiporjam a személyiségi jogait. Nem egy nagy volumenű sztoriról van szó, csak egy olyasfajtáról, ami visszaadja az emberiségbe vetett hitünket, még ha csak pár percre is.
Két huszonéves elindult este kocsmázni. Autóval érkeztek és az autó, egy apró figyelmetlenség, illetve a sötét miatt, keresztülhajtott egy a csövön, ami az ereszcsatorna alsó toldását volt hivatott elvégezni. Szegény cső kilapult és a lakók szomorkodtak. A szomorkodásba természetesen vegyült némi düh is, hiszen a mai fiatalok csak rombolnak és nem tisztelnek egyetlen csövet sem.
A meglepetés másnap érkezett egy cetli formájában. A cetli a postaládában, a fiatalember telefonszáma, pedig a cetlin foglalt helyet. A telefonszám és a név mellett, egy mondat is szerepelt, amiben az illető elnézést kér, és biztosítja a családot, hogy megtéríti a kárt.
Ennyi a sztori. Hatalmas, nem? Várom is izgatottan a díjakat érte. Ahogy a történet, úgy a gesztus se volt eget rengető, de gesztus volt! Egy jóleső mozzanat, ami képes az ember egész napját bearanyozni. Sőt, képes rá, hogy elgondolkodjunk apró, korábbi stiklijeinken és azon a tényen, hogy valamit így is lehet kezelni. Balesetek történnek, de az, hogy hogyan viselkedünk ezeknek a történéseknek a fényében, már saját döntés. És a srác, aki megtette ezt az apró, mégis perdöntő lépést, kifogástalanul cselekedett. Le a kalappal.
Őszintén, hányszor hagyott már ott mindenki hasonló helyzeteket, azzal nyugtatva magát, hogy tulajdonképpen nem is az ő hibája, meg igazából ez csak pár száz forint?
És, hogy tisztázzuk: Nem a pénzről, vagy a csőtlenség iszonytató állapotáról van szó. Még csak nem is az "adni jobb, mint kapni" frázis kifacsart elvét próbálom felismerni ebben az érdektelen sztoriban. De, aki már találkozott bármilyen formában hasonló gesztussal, tudja, hogy mennyire üdítő tud lenni a sok szar közepette. Ki vagyunk éhezve a kedvességre.
És lám a figyelmesség egy ilyen pici szikrája milyen ékesen bizonyítja, hogy nem minden huszonéves, aki esetlegesen a kocsmába igyekszik, a sátán gyermeke.
Kis dolog volt ez, ami az "elkövető" részéről nem került túl nagy erőfeszítésbe, (bár nyilván annyiban hagyni az egészet még kényelmesebb...) de azoknak, akik hallottak róla és, akiket érintett (a saját jogaimat hajlandó vagyok megsérteni, szóval igen, az egyik kapcsolódási pont én voltam) ez a lényegtelennek ható cselekedet olyan energiafröccs volt, amilyet egyetlen általam ismert kocsmában se kínálnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
