Egyre jobban bontogatja szárnyát a szentgotthárdi Zaporozsec zenekar. Egyik legutóbbi videoklipjüket Szombathelyen forgatták az Emszercénégyzet című dalhoz, nem kisebb névvel együtt dolgozva, mint Jordán Tamás. Most itt a legfrissebb alkotás, amely az országos rádiók által is felkapott Menjünk a Marsra című dalhoz született. A klip alapkoncepciója az volt, hogy a zenekar bevonja a rajongókat is, így a zenekar playback felvételt kért a vállalkozó szelleműektől, a videó képi anyagába pedig ezek is bekerültek, így a marsi utazás vágyálmát Bencével együtt több tucatnyian fogalmazzák meg. Feltétlen nézd meg!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!