Februárban került fel a youtube-ra a Zaporozsec Tom Odell dal feldolgozása, az Azon az éjszakán. A dal egyébként kalandos utat járt be, hiszen megjelentetéséhez magának Tom Odellnek kellett az engedélye, ami a bürokratikus útvesztők miatt majdnem le is maradt a Sok szerencsét Mr. Gorsky lemezről. Az engedély végül idejében megérkezett, így a dal felkerült a szentgotthárdi zenekar bemutatkozó albumára.
A dalhoz videoklip is készült, amit érdemes figyelmesen végignézni, hiszen egy-egy ikonikus zenekar lemezborítóját is megelevenítik Bencéék. A klip most elhagyott egy nagyon komoly mérföldkövet, a hétvégén ugyanis megkapta az egy milliomodik klikket.
Hát csak így tovább Zaporozsec!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!