Nagy cicaharc volt a mai VV párbaj

Zseri és Mici akár egy szélerőművet is üzemeltethetett volna a szájukkal. Annyit beszéltek.

Nos, ismét eltelt egy hét újabb villalakók bonyolították le a párbaj kényes szeánszát a VV8-ban. A legnagyobb királyság még mindig az, hogy a lakók azt gondolják, a párbaj közel 1 órája dönti el, hogy ki megy vissza a luxus börtönbe és nem az, hogy hónapokig, hogyan viselkedtek a kamerák kereszttűzében. Jah, egyébként a kiválasztott ezúttal Zseraldin volt, a kihívott pedig Mici.

Volt a mai adásban minden. Cirkuszi bemutató, egymásnak odamondogatás, meg olyan fékevesztett cicaharc, hogy még Istenes Bence is csak pislogott közben. Egyébként szerintem még örült is, hogy ezúttal kevesebbet kell szövegelni, a gázsi végül is ugyanannyi.

Mici és Zseraldin párbajából utóbbi került ki vesztesnek
facebook.com/ValoVilag

Ezt a párbajt egyébként már a kihívás pillanatában elveszítette Zseraldin, mert olyan embert hívott ki, akivel tulajdonképpen semmi baja nem volt, csak valami kamu indokot tudott összeszedni, amivel elkerülte azt, hogy kivigye azt az embert, akit tényleg ki kellett volna. Már Tivyt. Mert a csávó annyiszor megalázta, hogy azt épeszű ember nem hagyja következmények nélkül.

Na, így maradt a semmit mondó, üres indokokkal teli kiabálás a műsor alatt, ahol szegény Zserinek tényleg nem volt egy épkézláb mondata arról, hogy akkor most tulajdonképpen miért Mici ül mellette a stúdióban. A nézők meg megtámogatták a szőke köbcenti királynőt 56,67%-kal, ő meg köszönte szépen, vidáman és lila kendővel ment vissza a Villába.

Egyébként az, hogy a nézőket mennyire nem érdekelte egyik karakter további sorsra sem, jól mutatja, hogy alig több mint 6% elég volt ahhoz, hogy eldőljön a lányok sorsa. Zseri ment haza.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!