Azt már régóta tudjuk, hogy egy fesztiválon minden megtörténhet. Barátságok köttetnek, szerelmek szövődnek, hogy most nagyon más ne is kezdjek el ragozni. A VOLT sem kivétel ez alól, így esett hát meg, hogy Erus és Ádám egy fesztiválozós estén egyszer csak egymásra talált. A kapcsolat aztán olyan komoly lett, hogy végül Ádám, megint csak a VOLT-on, megkérte Erus kezét, aki igent mondott.
Ha már életük fontos pillanatai a VOLT-hoz kötődnek, akkor gondolták, hogy az esküvőre is becsempészik a fesztivál hangulatot. Végül azonban nem csak ők lepték meg a ezzel a vendégeket, de maga a fesztivál is meglepte őket. Nézzétek csak:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!