Visszatér Magyarországra az applikáció alapú autós utazás

Turisztika és marketing találkozása a közösségi autózás jegyében.

Hoopps néven hamarosan új megközelítésből lesz elérhető az applikáció alapú autózás. A marketing és a turisztika összefogásával, cégek bevonásával, kedvező feltételekkel indul útjára egy új utazási forma, ami megkönnyíti a hétköznapok közlekedését, ráadásul környezettudatosan. A mobilapplikáció nem csak városi utazásra lesz alkalmas, hanem turisztikai és marketing funkciókat is tartalmaz.

"Jó hírt hozunk annak a több százezer felhasználónak, aki korábban applikáció alapon utazott a városban, és annak a több ezer sofőrnek, aki hasonló koncepcióban szállított utasokat Magyarországon. A Hoopps ráadásul a vállalkozásoknak is kedvez, hiszen az applikáción keresztül népszerűsíthetik magukat. Így találkozik a turisztika és a marketing" - mondta Kovács Áron, a Hoopps szóvivője, aki hozzátette: a cég nem csak Budapesten, hanem Magyarország teljes területén egyszerre indítja majd a szolgáltatását.

digitaltrends.com

A magyar startup alapítói felismerték azokat a jelzéseket, miszerint a városoknak nagy a levegőszennyezettségük, túlzsúfoltak, így a benzin és dízel hajtotta gépjárművek mellett már az induláskor elektromos autókkal is szállítják az utazókat. A Hoopps célja, hogy néhány éven belül kizárólag elektromos autókkal dolgozhasson, ezáltal nem csak környezettudatosabban tudnak közlekedési lehetőséget biztosítani a felhasználók számára, de költséghatékonyabb is a beruházás, s kedvezőbb áron lehet majd igénybe venni a szolgáltatást.

Kovács Áron elmondta: a sofőrök már indulásra készek, és a hosszú hónapok óta tartó háttérmunka eredményeként hamarosan bárki számára letölthetővé válik a Hoopps alkalmazás. A Hoopps új elektromos autóflottája a 2017-es úszó-világbajnoksággal együtt debütál majd, hiszen a cég szállítja hivatalosan a VB VIP vendégeit, megismertetve a nagyközönséget az új applikáció alapú utazással.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!