Pár nappal ezelőtt számoltak be a külföldi lapok arról, hogy a manchesteri Parklife fesztiválon NEP-et találtak a kábítószer szakértők.
Sokkal veszélyesebb, mint az MDMA
Könnyű összekeverni a két féle kábítószert, mert pontosan ugyanúgy néznek ki, a szaguk és az ízük is egyforma, viszont a NEP háromszor erősebb.
"Elég extrém, akár három napig tartó utóhatásai is vannak. Sőt, túladagolva halált is okozhat".
Először az Egyesül Államokban 2016-ban jelent meg a drog, majd onnét terjedt tovább Ausztráliába, s most már elért hazánkba is köszönhetően a különböző fesztiváloknak.
Ha ezeket észleljük baj van
Szorongást, levertséget, lassúságot tapasztalhatnak a fogyasztók. A pszichotikus tünetek mellett álmatlanságot, remegést, csontfájdalmat, hányingert és koordinációs zavarokat is említettek azok, akik már fogyasztottak a dizájnerdrogból- írja a 24.hu Arról nem is beszélve, hogy akár 3 napig is eltarthatnak ezek a tünetek.
Mivel Magyarországon is indul a fesztiválszezon, és az MDMA is szerepel a hazai drogpalettán, ezért itthon is súlyos gondokat okozhat a kristályként árult pentilon. Az egy másik kérdés, hogy vajon direkt verik-e át a dílerek a vevőiket vagy sem. Ha az anyagiakat nézzük, akkor biztosan megérné nekik becsapni a klienseket, mivel egy gramm MDMA utcai ára 12-15 ezer forint, a dizájnerdrogokat pedig már ennek a tizedéért is simán meg lehet venni. itt a hangsúly azonban nem ezen van, hanem a terjesztésen. Mivel általában több kézen is átmegy az anyag, amíg eljut az előállítótól a fogyasztóig, ezért nem lehet biztosan tudni, hogy hol a hiba a rendszerben. Éppen ezért az esetek többségében valószínű, hogy a vevőnek közvetlenül eladó díler nem tudja, hogy más anyagot árul.
The Loop on Twitter
We tested a gram of n-ethyl pentylone @Parklifefest yesterday - looks & smells same as MDMA crystal. Relieved this user didn't take it. Take care & seek medical attention if unwell. #JustSayKnow #TimeToTest
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!