Tóth Andi lehet Zalatnay Sarolta

Életrajzi film készül a legendás énekesnőről.

„Van egy aláírt ígérvényem most már az életemről szóló filmre, amit ha minden igaz, akkor el fogunk kezdeni forgatni június-július tájékán” – árulta el a Tények Pluszban Zalatnay Sarolta, akinek már arra is van ötlete, hogy kinek kellene őt alakítania a filmben.

Jelöltje pedig sokak számára meglepő lehet, nem más, mint Tóth Andi, napjaink egyik legmegosztóbb fiatal énekes-, újabban színésznője.

Facebook/Tóth Andi; Facebook/Zalatnay Sarolta

„Fiatalkori énemre, mivel hasonlóképpen éli az életét és viselkedik, ezért Tóth Andira gondoltam” – magyarázta a 75 éves énekesnő.

Zalatnay azt is hozzátette, hogy élete során semmit sem bánt meg, semmit sem csinált volna másképp, de nagy szívfájdalma, hogy gyermeke sosem született.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!