Szörfterápiával gyógyul Jojo

Nem csak a testét, hanem a lelkét is gyógyítja.

Jojot és gazdáját még 2014-ben támadta meg két kutya. Miután az eb majdnem belehalt a sérüléseibe, a gazdája egy olyan rehabilitációt keresett, ami nem csak fizikailag, hanem lelkileg is segít a felépítésben- írja a DM.

Jojo
ViralHog

Ezért döntött gazdája a hydroterápia mellett. Miután a kutyus szépen haladt a felépülésben, úgy döntött Josephine, hogy leviszi Jojot a tengerpartra. Ott ráállította a szörfdeszkájára, hogy kényelmesebb legyen neki, azonban nagy meglepetésére Jojo rendkívül jól egyensúlyozott a deszkán, azóta több szörfversenyt is nyert. Több videót is készített róla gazdája, amivel aztán hamar népszerűvé vált a sportos kutyus.

Jojo szörfözés közben

Jelenleg több, mint 75 ezer követője van már Insatgramon, nem is beszélve arról, hogy terápiás kutyaként is alkalmazzák, hogy idősökön és betegeken segítsen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!