Végre megint itt van az esemény, aminek kapcsán emberek tudnak majd egymás torkának ugrani. Ez pedig nem más, mint az Eurovízós dalfesztivál és annak magyar előválogatója, A DAL.
A versenynek ugyanis az a lényege, hogy előadók formabontó, új hullámos dalokat adjanak elő, amiben olykor még nagyon az sem számít, hogy CD minőségben énekeljenek. A dalfesztivál közönsége ugyanis azt várja el, hogy valami szokatlant és meglepőt kapjanak a produkciótól, valami olyant, ami így is működik.
A magyar Megasztáron és X-Faktoron szocializálódott tévénőzők azonban rendre énekversenynek hiszik az Eurovíziót, ezzel pedig máshová pozicionálják a látott produkciót, ez pedig bizony késhegyre menő vitákat szokott gerjeszteni a fotelforradalmárok körében.
Hamarosan az idei kivagyiság is elkezdődik, mégpedig az első A DAL (A név kreativitásán azóta sem tudok túllépni.) adásba szerkesztésével.Szóval hölgyek, urak, öveket bekapcsolni, mert jön, A DAL.
Az első adást január 20-án, most szombaton, 20.30-tól lehet szájtátva nézni a Duna tévén.
Az első élő válogató fellépői és dalaik: