2024-ben ismét visszatér az X-faktor, amibe már várják a jelentkezőket. De ahogy korábban, úgy most is tartanak több városban is meghallgatásokat, köztük Szombathelyen is.
A castingnak a vasi megyeszékhelyen az Anita Pub & Café ad majd helyet március 2-án, szombaton. A hely által közzétett Facebook-esemény szerint a meghallgatás délután öt órakor kezdődik, az est pedig egy Karaoke Partival zárul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!