Személyes ajándék szülőknek, akik megérdemlik

A szüleim mindig is jobban értékelték az általam készített ajándékot, még ha a kivitelezése nem is vetekedhetett a kézműves boltok portékáival.

Drága bátyám ötletéből kiindulva fotósorozatot készítettünk a szüleinknek, kiskori képek alapján. Ajánlom mindenki figyelmébe ezt az ajándékot, mert mind az elkészítése, mind az átadása csodálatos élmény.

Fontos, hogy körültekintően válasszuk ki a fotókat, amelyeket szeretnénk reprodukálni. Azzal, hogy már korántsem vagyunk olyan cukifalatok, mint babaként (tisztelet a kivételnek), nem nagyon lehet mit kezdeni, de azért van néhány olyan kényelmetlenség, amit kiküszöbölhetünk egy kis odafigyeléssel.

Akármennyire igyekeztem, nem sikerült például a lábamat beletuszkolni a számba, valamint be kellett látnunk, hogy a közösen fürdős képek aranyosságát nem tükrözné vissza, két kádba préselt férfiember.

Kutyás kép, tuti siker
Nyugat.hu

Ebből is látszik, hogy a fotók készítése magában foglal néhány nagyon szórakoztató pillanatot. Miután pedig elkészülnek, garantáltan nagyobb örömet fognak szerezni, mint mondjuk egy váza.

Legjobb ajándék
Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!