Széket avattak Sopronban a Depeche Mode tiszteletére

Már nyolc éve, hogy elindult a Csillagok Városa projekt, ez idő alatt több mint 40 olyan világsztárnak és hazai pop-rock ikonnak állítottak emléket, akik színpadra léptek a VOLT Fesztiválon, és még ennél is több dedikált csillaggal gyarapodott a gyűjtemény, amelynek egy részét a soproni VOLT Caféban nézhetik meg az érdeklődők.

A városban elhelyezett különleges székszobrok alkotója efZámbó István képzőművész, aki a szervezők kérésére évről évre egyedi bútordarabokat hoz létre, amelyeket a fesztiválon fellépő előadók dedikálnak, majd Sopronnak adományoznak, örök emléket hagyva velük maguk után.

A Telekom VOLT fesztiválnak otthont adó városban már több mint 40 világsztárnak van saját aláírással ellátott bútordarabja, és ez a szám minden évben gyarapodik. A legelső széket 2010-ben a The Prodigy kapta, 2017-ben a Iron Maiden, a Slayer, az Axwell Λ Ingrosso EDM-páros, Ella Eyre és Wiz Khalifa, 2018-ban a Linkin Park, Martin Garrix, az Imagine Dragons, Ellie Goulding és a Pendulum kapott saját ülőalkalmatosságot, de akik Sopronban járnak, megkereshetik többek között Jared Leto, Iggy Pop, Paul Kalkbrenner, a The Prodigy, Moby, Steve Aoki, a Billy Talent, Fatboy Slim, Slash, a Papa Roach vagy a The Hurts, vagy a magyar előadók közül Ákos és a Tankcsapda székét is.

A Csillagok Városa projekt nem titkolt célja, hogy a Telekom VOLT fesztivál időszakában és azon kívül is felfedező útra invitálja a Sopronba érkező zenerajongókat. Fülöp Zoltán barátommal, a VOLT másik alapítójával tősgyökeres soproniak vagyunk, itt nőttünk fel, ezer szál köt bennünket ehhez a városhoz. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az évek során a Telekom VOLT Fesztivál igen komoly vonzerővel bíró eseménnyé vált, és nem csak az országhatáron belülről, de külföldről is rengeteg érdeklődőt vonz ide. Szeretnénk, ha a fesztiválon fellépő hírességek különleges, dedikált székeinek felkeresése közben ők is megismernék a várost, a nevezetességeit és a legjobb helyeit

- árulta el Lobenwein Norbert, a fesztivál és a Csillagok Városa projekt egyik alapítója.

Idén a Depeche Mode ülőalkalmatossága került felavatásra, a soproni Széchenyi téren található Dömötöri Cukrászdánál.

Dave Gahan csapata 2018-ban, a Telekom VOLT Fesztiválon adta első magyarországi fesztiválkoncertjét. Régi álmunk vált valóra azzal, hogy vendégül láthattuk a legendás csapatot. Nem titok, hogy a stábból is többen évtizedek óta rajongtunk értük, így természetesen őket is megleptük egy szoborszékkel, amit ef Zámbó István tervezett

- tette hozzá Fülöp Zoltán, a fesztivál és a projekt másik létrehozója.

A Depeche Mode székavatására június 6-án, csütörtökön, 15:00-kor került sor a Széchenyi téren, a Dömötöri cukrászda teraszán, ahol mostantól bárki megcsodálhatja a műalkotást, a Linkin Park tiszteletére állított szoborszékkel együtt.

VOLT Fesztivál

A SZOBORSZÉKEK LELŐHELYEI:

VASÚTÁLLOMÁS: Ákos, Chase & Status, Jamie Woon, Katy B, Hurts, Moby, Sum 41, Papa Roach, Sven Väth

VOLT CAFÉ (Mátyás király utca – Deák tér sarok): Motörhead, Billy Talent, Bullet for My Valentine, Example, Queens of the Stone Age, Simple Plan, Skrillex, Slash, Arctic Monkeys, Iron Maiden, Tankcsapda

LISZT FERENC KONFERENCIA- ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT (Liszt Ferenc u. 1.): Paul Kalkbrenner

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM (Ady Endre u. 5.): Faith No More, Iggy & The Stooges, Snow Patrol, The Prodigy, 30 Seconds to Mars

DEÁK ÉTTEREM (Erzsébet u. 20.): Morcheeba

KULTÚRPRESSZÓ (Várkerület 96.): Wiz Khalifa

MUSEUM CAFÉ (Előkapu u. 2--7.): Ella Eyre

HARRER CSOKOLÁDÉGYÁR (Faller Jenő u. 4.): John Newman

ERHARDT ÉTTEREM (Balfi út 10.): David Guetta

GÁZFRÖCCS (Deák tér 28.): Fatboy Slim

KÉGLI-KERT (Ady Endre út 33.): Axwell /\ Ingrosso

HANGÁR MUSIC GARDEN (Vándor Sándor u. 2.): Slayer

KŐSZEGI ÚT: Bring Me the Horizon, Steve Aoki

DÖMÖTÖRI CUKRÁSZDA (Széchenyi tér): Linkin Park, Depeche Mode

NOVOMATIC ARÉNA (Lackner Kristóf u. 48.): Martin Garrix

HOTEL SZIESZTA: Imagine Dragons

HOTEL SOPRON: Ellie Goulding

K️OFFER: Pendulum

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!